Nem akarok meghalni.

Szeretnék egy olyan vastag függönyt, amit ha elhúzok, nem jön be a napfény, akármilyen fényesség is van odakinn. Mert most olyan kedvem van, hogy elhúzom a függönyt.

Ha meghalnék, attól félek, hogy csak valahol máshol felébrednék. És azzal semmi se lenne másabb.

Szeretnék egy olyan ajtót is, amin semmi hang se tud áthatolni, hogy ne kelljen minden egyes alkalommal zenét kapcsolnom, mikor nem akarok hallani semmit, ami kívülröl jön. Se beszéd, se nyikorgás, se csippanás, se csörgés. néha nagyon jó a csend. most nagyon jó.

Sokkal inkább szeretnék megszűnni létezni. Egyszerre csak megsemmisülne a tudatom, és eltűnnék mindenki emlékeiből, mintha sosem lettem volna. Lehet, hogy valaki más lépne a helyembe/szerepembe, de legalább nem én lennék az.

zavar, hogy nem megy a beilleszkedés. hogy nem tudok olyan lenni mint mások. hogy nem tartozok sehova. hogy sokan nem néznek semmibe.
és hogy ezen valaki csak nevet..
Hogy azért, mert én az elején “lemaradtam”, és későn eszméltem fel, utána már soha nem érhetek a többiek nyomába. nem sikerül utolérni és nem fogadnak be. pedig az igényem rá, és a szándék megvan. a tett is. még ha nem is mindig látszik egyértelműen.

gondolat. ezt ki kellett írni magamból.