Nnnnna. Sokrég kihagyás után legfőbb ideje írni ide valamicskét :Đ
Az a helyzet hogy mostanában nagyon nem volt időm semmire és senkire, épp ezért egy kicsit ki is estem a rutinból :D Ugyebár a szalagavatós videót eszkábáltam össze.
Ez egy olyan projekt volt, ami majdnem túlnőtt rajtam. Be kall vallanom, azért is ment a “fejelsztés” ilyen nyögvenyelősen, mert életemben először készítettem filmet videószerkesztővel. Aztán rátett mgé egy lapáttal az is, hogy későn kezdtük el a forgatást, későn kaptam meg az anyagot, későn kezdtem el csinálni, stb, plusz ugye a technikai problémák, amikből BŐVEN kijárt nekünk. A program lefagyott, a formátum nem volt jó, a kódolás kihagyott egy jelenetet… elég csak annyit mondanom, hogy ma, a vetítés napján délelőtt még haza kellett szaladnom hogy 2 percnyi anyagot újravágjak, mert édeskedves SonyVegasPró méltóztatott kihagyni a film közepéből egy vaskos képanyagot. Dezső is bosszankodott, hogy nem így meg nemúgy meg nemjól csináltam, de végül gyerekek, túlestünk rajta: totál sikeresen levetítettük a filmecskénket (H)
5 nap nuku szabadidő, több tízórányi pepecselés és nemegyszeri 4 órás napi alvás után is, még mindig azt mondom: megérte. (amint hazaértem, beestem az ágyba dögleni :D). Szerintem az egyik legnagyobb tapsot mi kaptuk, és a visszhang is elég jó: mindenki dícsérte, a fél világ msn-en azzal támadt hogy hol lehet újra megnézni :D, és az osztályban is mindenki nagyon hálás. Nagyon köszönöm srácok a türelmeteket, a bizalmat, és hogy öntöttétek belém a lelket. :)
Apropó, infó: a videónkat két részletben, feljavítva fel fogom rakni juTúbra, csak az még egy kis idő mire letisztázom, kb. hétvége-jövő hét elejére várjátok. De amint fenn lesz, szétkürtölöm a világnak, itt is kint lesz ;)
Aztán, álljon itt egy kis összvéleményezés:
Ásoké (avagy mirőlszóljonaszalagavatósfilmünk) - fenomenális. AZ elej eléggé kaotikus volt, de aztán… egyszerű, de nagyszerű öteletekkel, totál igazi poénokkal megtűzdelve, övék lett a legszórakoztatóbb videó :)
Béseké (avagy ellopjukazréettségit) - kritikus leszek magammal. szerintem megvalósításban ott voltunk a szeren, talán a hangokat-zenéket kellet volna megigazítani, és egy kicsit több humort belerakni, satőbbi… de ez van, ennyit engedett az időnk. jók voltunk azért :)
Céseké (avagy ezmirőlszólt??) nekem kicsit rövidnek tűnt. ami tán zavart, hogy nem volt semmi történet.. természetesen technikai malőrökben villogtaták a fogukat :D
Déseké (avagy élethalálharcabolyaiban-trailer) nagyon durva volt :oO ugyebár ők dsd-vizsga miatt nem lettek kész a műsorral, így “csak” egy 2 perces előzetest láthattunk, ami zenében, effektekben, minőségben úgy odabaszott… ha a teljes filmük is ilyen lesz, akkor asszem “ők nyertek” :D
Eseké (avagy powerpointvetítéstucctucczenére) 4 év képei, dropshadow nélküli feliratok (pl. fekete háttér előtt sötétszürke betűk..), 10 perc. Na, nem akarok megsérteni senkit, több mint a semmi :P
És váááááá, holnap szalagavató… ami engem annyira nem izgat, mert hülyeségnak tartom az egész búcsúzkodós-ceremóniás dolgot, tömegnyomor lesz, és mert nem táncolok (hogy miért, az maradjon titok).
De ami utána lesz.. hát nem tudom. Egyszer a pesönbe is el kell menni (H) Nemtudom hogy mi lesz. Lesz, ami lesz, kész… :D![]()
Jaaa és most kapsz egy kis zenét is. A Scar Symmetry-től, egy igazi klasszikus, energikus szám, ami most totál kifejezi a jókedvemet. :D