ez most valamiért nekem nem megy.

miért van az, hogy a nap végére teljesen elbaszódik a kedvem? éshogy egész héten minden nap ez van?

áhhhhh. tegnap este megpróbáltam átvenni az időm felett az irányítást, aminek termékeny gyümölcseként este jutott is időm egy majd’ kétórás filmre. “What The Bleep Do We Know”, vagyis “Mi a *****-t tudunk mi egyáltalán?” címet viselte. Ez a film (is) azon a témán alapul, hogy a valóság nem olyan, amilyennek látjuk, illetve hogy olyan, amilyennek látjuk, és látni akarjuk. És nem azt mondom, de nagy hatással volt rám. Néhány egészen új gondolatot/ötletet is adott, pedig hát eléggé sokmindent olvastam/néztem/kutattam már ezen a téren. Ez van, ez egy kifogyhatatlan téma… :)
És sikerült egy nap leforgása alatt letölteni a közel 6 gigás bővített dvd-változatát a filmnek, amiért nagyon hálás lehetek. ahoy nektek, lelkes feltöltök *meghajlós szmájli*
Ja igen. Szóval tök boldogan feküdtem le, érezve hogy a mai nap jobb jó lesz.. de nem. Ennek is sikerült leeresztenie a végére. (pontosabban, az még csak nap közepe..) Annyira szeretném megtudni, hogy miért/hogyan van ez. Persze a válasz fele (negyede?) már a fejemben van…
kéne még a “megoldás” című része is.

ez az itthoni atmoszféra is valami csodás. totál lehangoló, és persze hogy én is csak akkor kellek, ha valamit nem lehet megcsinálni nélkülem. mondjuk, mi a jó faszért zavar ez engem? most inkább jobban is járnak járok, ha minél kevesebbet beszélünk..

de most más is töri a kobakomat. nem azóta a néhány hete van ilyen hangulatom, amióta másokra hallgattam? amióta mások azt mondták hogy “ezt emígy kéne csinálni”, meg “jobban tennéd, boldogabb lennél ha azt máshogy csinálnád, és ezen meg ezen változtatnál.”? valamiért nagyon úgy érzem most, hogy igen. ez érdekes, hogy pont úgy érzem magam jobban, ami mások szerint fenntarthatatlan, lehetetlen állapot. erre igazán csak most jöttem rá, és végül is, ad egy kiindulópontot.

és az is furcsa, hogy észre sem veszem, ha órákat ülök közvetlen a nyitott ablak mellett, kinn meg szállnak a mínuszok, még csak nem is fázok. (H) ^o)

és péntek van. ami most rám kb. semmilyen hatással nincs, max az hogy holnapra nem tanulok, hanem akármi mást csinálok. Nem hittem volna hogy ilyen elhagyja a szám, de ennél még az is jobb volt, mikor soksok napokig folyamatosan éjfélig fenn kuksoltam, és napi 6 meg 5 órákat aludtam…
péntek, perszee, jó szórakozást nektek, bla bla blah. -.-

egy kis nemtudommit mellékelnék, hogy mik jártak/járnak a fejemben:

“and so the rampage begins,
Against the headache I can’t win..”

“I channel the pain through this,
The paper, the pen, your eyes
To stare into what’s next,
It frightens me.
No control, no reward..
I’m in circles again…”

mindkettő infléjmz, az egyik Sleepless Again, a másik meg Bottled.
igen, tudom, fétisem a dalszövegek. ez van. addikt.

csak gondoltam megemlítem, még mielőtt valakinek előjönne a cinikussága, hogy mekkora metálos vagyok: mostanában - szégyen avagy sem, leszarom - elkezdtem hallgatni Lédi gagát. És nem tudom mit fikázta mindenki (még én is, lol), ez nem olyan rossz mint amilyennek látszik, sőt, ez tetszik. Persze nem a komplex dallamokat, meg a dalszövegben a mélyenszántó mondanivalót kell keresni benne. Az a legérdekesebb, hogy nem is a legfelkapottabb számok (pl. Pokerface, Just Dance, Paparazzi) a legjobbak - persze azok is jók - hanem az albumon hátrébb lévő, nem nagyon ismert számokat élveztem igazán. (legalábbis az első albumát, a Fame-t illetőleg. a másodikkal még várok.)

biztos van még valami, amit leírnék.. de mára ennyi (így is hosszú: o)
és máris úgy érzem, kicsit jobb kedvem lett. jó dolog blogot írni.
pá