High & Mighty Color - San, imádom ezt az albumot ^^

Hihetetlen milyen nagy energia-bomba ez a zene, és ááá nem tudom abbahagyni hogy hallgassam. Tele van életerővel. A j-rock gyöngyszeme. Tessék, itt van, töltse aki látja :)
http://www.megaupload.com/?d=M1T105YQ
És ezt már csak azért is ide, mert hiszem hogy azoknak is tetszene akik egyébként a “japán—fujjne” állásponton vannak, vagy azt hiszik hogy egy zene nem lehet érdekes ha nem értik a szövegét. Meg azért is, mert nem kell különösebb erőfeszítés a befogadásához (épp ezért is nem próbálok meg senkit se pl. The GazettE-re rászoktatni, amit azért erősen szokni kell [a nagyátlagnak]). (kisebbségi érzés off)
Na oszt’… vó’tál fenn szombaton? régen volt ide írás, nagyon régen, etc. etc. ANNYIRA nem zavar. Majd lesz, etc. ^^
Előző éjjel meg ma reggel írtam két verset, csak úgy rám tört - azért is fura, mert semmi konkrét kiváltó oka nincs, egyiknek se, csupán egy formában összegzése minden gondolatomnak egy (esetünkben két) “valamiről”.
(az elsőben a János vitéz-parafrázis akaratlanul adta magát; a másodikban Tandori Dezső fordul elő.)
Ugyan, miért
Mért adjam el azt,
mi az enyém, másnak?
Csak hogy elmondhassam,
nála van, s nem nálam?
S miután elhencegtem
vele, hogy nem enyém,
tőle visszavegyem,
hogy újra elvegyék?
Lopjam tán el tőle,
vásároljam vissza?
Vágya minek őre,
Legyen megint tiszta?
Újra tiszta legyen,
s még mocskosabb, újra,
míg „rácsókolod lelked
piros ajakamra”?
A pillanattal, ahogy
láng-emléked leszek,
kételyem hűt le; hogy
ködödbe mért vesszek?
S mért fussak vörösre
kisírt fátyol-szemmel
ahhoz, ki majd elcsal
könnyű jóhiszemmel?
Mért legyen bálványom
a hiábavalóság?
Kezét mért csókolnám
annak, aki megvág?
Mért ne tarthatnám meg
egyszerimet annak,
ki nem csak hallja, de
érti is szavamat?
Neki, aki valóm
egészben érdemli,
s övé nekem való.
Nem kell őt kérlelni.
Miért ne? Így fogom.
Nem, nem fogok
úgy a hullám ellen evezni
ahogy ti;
életnek azt nem tudom nevezni.
Ál-fohász
Végül is,
kinek „mi”-jért könyörögnék?
Ki elveszti részeit,
megtalálja egészét.
Minden részét elvesztettem,
az egészre rá így leltem.
A végtelen fonódó mozaik
kesze, kusza darabkáit
az örök fény felé fordítva
rég kirakhattad volna.
Csak vess bele egy kis hitet,
olyat,
mi inspirál, nem csak hitet.Hát, mit mondjak, el se hiszem hogy végre újra írok egy blogbejegyzést :D Nem mintha ez olyan rossz dolog lenne, sőt ellenkezőleg, csak azt kívánom hogy “bárcsak” a mostani időbeosztás többet engedné ezt. Jáj -.-*
A töri a legmegterhelőbb most, átlag heti 2 TZ-t írunk. és még az első két év anyaga hátra van. Ez kemény menet lesz… (a pontpontpont és a zárójel közötti szünetben fordulok az ég felé és magamba, hogy megköszönjem hogy már két tantárggyal kevesebből kell érettségit tennem. húh (: )
[te: ahhh persze neki mar csak három tantárgyból kell, oszt’ itt siránkozik hogy nincs ideje! :@
Héhahó, nekem van még egy rajz alkalmasságim, amit bevallom - ha most kéne letennem, nem biztos hogy átmennék. (H)]
Apró pó rajz, a tegnapi pénteken tartott alkalommal megint “szintfelmérőt rajzoltunk”, ami, mondjuk ki, egyetemi szinthez nézve ergyául sikerült, De: még sosem jutottam ennyire messzire egy rajzban, ennyire közel a befejezéséhez :) Az alkalmasságin, ami másfél hónap múlva esedékes, legnagyobb ellenfél az idő. Az a 3 óra majdnem semmire se elég :( Nembaj, NEM CSÜGGEDÜNK: addig még sokat fogok gyakorolni, és fejlődni :) főleg miután leiramlottak az írásbelik.
ÓóÓó igen, majd kiment a fejemből, a fent említett felhívás. hát:
*|*|*|* Bármennyire is menő dolog manapság azt mondani, hogy “hát én nem megyek el szavazni”, most szépen pusztulatosan megkérlek hogy te MENNYÉL el szavazni légyszíves, és adjál le egy érvényes szavazatot, már csak a saját jövőd érdekében is. És NE kúrd el, nagyon nem szeretnék még 4 évet az eddigi 8-hoz. Ne feled, ezzel nem azt mondtam hogy kire szavazz; hanem azt hogy kire ne. *|*|*|*
életkép: Ágival és Lillával a buszon a fővárosba, ha ha ha :D
mi a csuda? kész csoda. Mindjárt kiolvasom az Egy talált tárgy megtisztítása címűt verseset kötetet. hát Dezsőkém, te sem a közérthetőségedről lettél híres, de pont ezért szeretünk.
szégyen avagy nem, valamikor aludni is kell, és az a mai diáknap volt. Innen is széles gratulációmat küldöm eme nemes pártnak, éljen soká az All Stars :D
Zenei fronton: Solution .45, Unmoored, Phantasmagoria, Emily Autumn. A Solution album eszelősen epikus lett, huszon-franctudja-hanyadik meghallgatásra is visszahozza a belefektetett lendületet és komplexitást. Srácok, büszke vagyok :’) Emellett, nemrég kaptam egy *listát*, sok előadóval, amin majd átmegyek, amint tudok ^^ Ezek mellett, beszippant a visual kei műfaj, a Phantasmagoria aktuális albuma (vagyis, ami nekem is megvan), abszolút szerethető zene, olyan amit ha hallgatsz, úgy érzed egy sosem létező álomvilágban járnál. :)
ide jönne még, hogy egyik nap két tanulási periódus között, próbáltam megfogalmazni az Unmoored legutolsó albumának műfaját, és arra jutottam, hogy ez progressive futuristic complex melodic death metál. egészségemre.
Megjegyezném (most mindez az összes előbbi témától elvonatkoztatva), hogy a logikai alapon való szortírozás nem a legeredetibb és legbravúrosabb módszer, viszont meglepően hatásos tud lenni.
Véget ért a móka mára,… blehh köhhöm akarom mondani megyek is, még el szeretnék készíteni egy ajándékot, így délután öt óra felé ideje lenne megebédelni, és vár rám egy (kettő) sorozatrész :D
ez most rövid lett, Tsőőőőőő (babinéni tsőőőőőő!)
consiousness!
!
Szóval, erős fűszerillat szűrődik be az ablakon, már-már zavaró.
Annyira hozzászoktam (-tunk?) ahhoz hogy nincs elég idő, hogy mikor tényleg van időnk, nem tudunk (-dok?) vele mit kezdeni. áhh.
[a hiba nem az Ön készülékében van. {komplett ez?}]
Ím, ez lenne az érettségi, a rajzelőkészítő, tételdogák és a felsőfokú agyvérszegénység időszaka? De csak Erre a röpke pillanatra, ami néhány hét. Átmeneti, pillanatnyi, jobban mint hisszük, érezzük. Addig viszont nagyon is az :(
De nem feledkezek meg arról sem, ami van, amim van, amink van. Csak megint túl kell lenni egy-egy nehézség-blokkon, idővel; előbb, vagy utóbb. Inkább az előbbit választanám: előbb. Mert, csak egy pillanat, egy gondolat, egy kipattanó kis rezdülés, ami meg tudja fordítani az egészet, és megsokszorozza, és aztán következik egy újabb, de mégis ugyan az az örökkévalóság :) Ami gyönyörű, valami olyasmi, ami nélkül én nem lennék, és az maga, ő maga sem lenne: ugyan az.
Nem lenne ugyan az ^^
1+1 = 1 = 2 ≈ végtelen × végtelen × végtelen…
Ami már több, amit valaha is mertem volna ^_^
Úgy hívják: flow. Hullám, áradat. Ha megtanulsz a folyási iránnyal úszni, és nem azzal szemben, rájössz hogy még a lehetetlen is könnyű, a lehetséges pedig valósággal egy csettintés. És máris. Ott van. Előtted.
Egy életen át tarthat, mire újra meg újra megtanulja az ember, de aztán örökké az övé marad, és mindenki másé - közös.
Száz szó mint kettő: nagyszerű érzés ^^ Harmónia ÉS szimmetria, egyben (és a kettő még sem ugyan az!).
Így tehát, az idő semmi, nem akadály. (És egyébként is, a semmi mióta akadály? Nekem sosem volt az.) Épp ezért, most ezt megírom, és aztán majd a fene tudja mikor fogok újra _itt_ feltűnni. Majd fogok. Twitter azért mostanában megy dögivel, már csak szó ne érjen.
Mostanában, mikor este úgy fordulnak a mutatók, hogy ne legyen olyan korán este - vagyis gyakran és gyakrabban - “edzek”, bármit is jelentsen ez a szó. 3-szor X darab fekvőtámasz, vagy 2-szer Y darab felülés, bármelyik is van soron, a végén még 60 guggolást lenyomok. És persze előtte bemelegítés, utána nyújtás, ahogy a saját káromon (a saját karomon o.O) megtanultam ^^’. Ezalatt a hangfalból kifelé dörömböl az anyanyelvi svéd szimfonikus death-metál gyöngyszeme. Már bevett jó szokássá vált, hogy erre az egy album(uk)ra erősítek :)
Akármennyire is koncept az idő, a fontos dolgokat így is kötni kell -muszáj- egy-egy dátumhoz.
- márc 19: FlashForward visszatérő duplarész (hopp, ez már elmúlt! És milyen jó is volt az a szombat délután o.O Így jár, aki 3 hónapig türelmesen vár.)
- ápr. 2: Stargate Universe 1. évad második fele: kezdődik. Az trailerek alapján áll-leejtős lesz. (ez az amit a magyarok “a harmadik csillagkapu sorozat” néven aposztrofálnak/néznek le [=nagytöbbség].)
- ápr. 10: Solution .45 - For Aeons Past (avagy, hogyan lépjünk ki énekesként a kedvenc bandámból, és kezdjünk új albumot csinálni a még kilépés előtt alapított másik bandánkkal, akikkel progresszív melo-death-metál felé tolódunk, és aztán debütáljunk az első lemezünkkel, úgy ahogy az a nagy könyvben meg van írva.) Már 3 (és fél) szám megvan a még sem jelent műről, és azt kell mondjam.. váó.
- ápr. 10, mégegyszer: valakinek a szülinapja, előre láthatólag az eddigi legboldogabb :)))
Megjegyz.: tegnap elvégeztem a sok dolgom a városban, és jól ki is vettem a könyvtárból Tandori Dezső “Egy talált tárgy megtisztítása” című… kötetét? Nem nevezném annak; ez egy kicsit több, vagy kevesebb, ami most ugyan azt jelenti.
Évi, te meg gyógyuljál már meg ;) Nem lóghatod el az egész hetet :| Nem így.
[azt is meg kell vallanom, felemás módon, de a hatása alatt vagyok a minimalista, összekuszáló, konceptuális, ellentmondó kifejezésmódnak. Ha furcsállod, hát akkor: igen, a Tandori miatt van, pffh. Hm? :$]
Értékelni kell, azt amink van, és hálásnak lenni azért, amink majd lesz. Jó így, jó most, …élni :) végre.
Köszönöm, habár tudom hogy ez a szó semmit sem jelent ahhoz képest, ami mögötte van.
Végszó-
Ne siess; várlak. Tedd, tudom, sok dolgod van. Csak gyere már! :)
IGENIGENigen, írt új bejegyzést a furahátterű blogjába, olvasd el! Itt van, néhány sorral feljebb, de előre szólok: én szóltam előre.
Íme:
persze nem akarom mindet végigjárni életem végéig, megelégszem azzal is, ha a kedves BME felvesz az ipari formatervezőire ^^ (és átenged a rajz alkalmasságin :)
(A felvi.hu nem kicsit ijesztett rám ma, mikor az e-felvételis oldalon nagy piros betűs hibát írt ki…-.-* Hál’ istennek “csak” a felvételi hitelesítő adatok nem lesznek elérhetőek néhány napig. tech-lámák.)
Abban az élményben részesülhettem a mai reggel a suliban, hogy csengetés után az üres terem előtt jöttem rá hogy nekem ma nincs első órám. Ez még hagyján, elütök 45 percet a könyvtárban. Csak nekem ilyenkor a második órám meg lyukas… ha most belegondolok hogy még másfél órát aludhattam volna, a helyett hogy ezen a retkes sulis billentyűzeten pötyögök (ami nem tud rendesen szóközt írni :@@)… már-már nevetek az egészen :’D
(időközben fel lettem világosítva, hogy mindezek ellenére ki lehet kérezkedni csengetés után is {pedig ilyen máskor is előfordult és engem nem engedett ki :S}, szóval így második lukasórában ezt megtudva, duplán hülyének érzem magam.)
Ez a hét szabadidőt tekintve pokol volt… minden nap csak úgy elrohant a szemem előtt (mondjuk megjegyezném, többet is fordítok tanulásra mint valaha). Eddigi legfurcsább kedv-hullámzások, érzelmi mély- és csúcspontok… biztos a hétfői történés miatt is.
Szóval, bocsánatot kérek attól, akivel nem úgy viselkedtem ahogy azt várta volna tőlem.
(Harkai szavaival élve: “indiszponált” voltam :)
Olyan jó volt tegnap megírni a választ ^˛^ Már hiányzol. :$
A héten kibányásztam 7 versgyűjteményt a sulis könyvtárból, mindegyikben van 3-4 Tandori Dezső versike. Ebben a költőben találtam valami különlegeset, ami megfogott. Szóval amíg ezekkel nem végzek, addig felfüggesztem a tervemet hogy elzarándokolok egy kötetért - ha van egyáltalán - a megyei könyvtárba.
El sem tudom mondani, hogy miről szólnak a versei, mert konkrétan semmiről. Megfoghatatlan gondolatok, érzések, amik kusza módon szóba lettek öntve.
[megjegyzés, magamnak: a Lehet Más a Politika, alias LMP párt egyre jobban kezd meggyőzni, hogy rájuk szavazzak. érdemes rá egy pillantást vetni. Kösz hogy megmutattad, Bagoly!]
Morphine - The Night
Chosen cells, glands and transmittors
Blast the body with joy…
A dead man’s banquet
Food for the gods
Istenem, hányszor megfogadtam már azon az ezelőtti alkalmon is hogy még egyszer nem megyek el… persze akkor is részeg voltam
[ez tényleg ákos]
el akarom felejteni a tegnapi napot az elejétől a végéig.
astounded, terrified, ashamed and frightened of the mere fact.
visszafelé meglepően kompromisszumképes taxisofőr
ahh, hat óra alvás? persze.
20. századi kortárs magyar költészet ÉS Tandori Dezső *.* ◄3 (tudod, “Most, mikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy.” és még másik, amit ide se belinkelni, se bemásolni nem fogok, engedj a kísértésnek és olvasd el a szöveggyűjtemény legutolsó versét)(tizenkettedikes…)
Hátborzongatóan művészi kedvemben vagyok most.

:D
hát mert, miért is ne.
holnap az az utolsó filozófia.. -.-‘
meg a mai etika… —-…—-”’
búti, miután röhejes módon előadta a pszichológiáról alkotott kényszerképzeteit, mi meg röhögtünk az egészen, a hülyéje még meg is kérdezi, hogy “Valóban, ennyire érdektelen lenne a tizenkettőbéosztály egy ilyen érdekes, figyelemfelkeltő témával szemben, mint amilyen ez?” hát képzeld bazdmeg, igen, mert nem vagy jó abban, amit csinálni próbálsz.
mégis a legirritálóbb az, hogy ahogy a beszél, pontosabban pofázik, a hangereje és a hullámhossza egy olyan kombinációt ér el, ami közben teljességgel lehetetlen a pad alatt nyugodtan olvasni :S
ez a nap.. ehh. ez olyan “álmos” nap volt. soksok kérdőjellel: “??????”
:)